Budavári Ifjúság

Ezen a pénteken amolyan rendhagyó ifit tartottunk, hogy kicsit kötetlenebbül üdvözölhessük a frissen konfirmált, új tagjainkat. A sorra érkező emberekkel egyre nőtt az elfogyasztásra váró étel s ital is, majd a szorgos paradicsomszeletelés és uborkavagdosás után énekléssel nyitottuk meg – szokásunk szerint – az estét. Olyan szép számmal voltunk, hogy alig-alig fértünk el a teremben.

Ez után ismerkedő játékokat játszottunk, hogy az ifjoncok neveit megjegyezzük, kicsit jobban megismerjük őket, és persze ők is minket. A játék után áhítatra csendesedtünk el, majd elkezdődött a sütögetés. Amíg a nagy-öregek a hússütéssel serénykedtek, a többiek folytatták a játékokat, vagy csak kötetlenül beszélgettek.

„Na lehet jönni, most már egy szelet biztosan jut mindenkinek!” – erre a mondatra egy emberként mozdult meg mindenki és hamarosan már egytől egyig tömhették is a hasukat. Szinte elröppent ez a közel másfél óra, olyan jól elbeszélgettünk, majd szép lassan hazaszállingóztak az emberek. A „keménymag” azért még bőven kilenc utánig a padokon ücsörögve beszélgetett és nevetgélt, ezzel már-már a nyári nagytáborunk hangulatát idézve…

Nagy örömmel láttam, hogy milyen sokan voltunk ezen a pénteken, és noha sokunk időbeosztása nem engedi, hogy minden alkalommal ott legyünk ifin, az utánpótlásban már biztosak lehetünk.

Téma: Az élet intim területei: amit magammal hozok

Április utolsó ifijén befejeztük „Az élet intim területei” című beszélgetéssorozatot, az utolsó téma címe ez volt: „Amit magammal hozok.” Imsi bevezetőjéből hamar kiderült, hogy a tabutémákról lesz szó. Bár ma már szólásszabadság van, és mindent ki lehet mondani, mégis egyre több a magába forduló, depressziós ember, akik ki nem mondott problémáikkal saját életüket keserítik meg.

Míg a beszélgetés interaktív részeként Laura és Laci „cikiségi” sorrendbe rakták az Imsi által előre összeírt különböző fajtájú tabutémákat, addig mi, a többiek beszélgettünk. Szóba került, hogy amit magunkkal hozunk, a titkainkat érdemes-e megosztani másokkal, és ha igen, kivel. Abban egyetértettünk, hogy nem mindegy, kinek mondjuk el, a kölcsönös bizalom nagyon fontos. Nekem ezzel kapcsolatban pozitív tapasztalatom van, a tabutémák kibeszélése őszintébbé, mélyebbé tette a barátságaimat. Arra a kérdésre, hogy miért nem beszélünk mindenkinek a problémáinkról, többféle választ találtunk: hogyha másoknak elmondjuk takargatnivalóinkat, azt akár fel is használhatják ellenünk, illetve félünk attól, hogy akinek elmondtuk, az onnantól kezdve más emberként néz ránk.

A beszélgetést bent folytattuk, miután Lauráék eldöntötték a sorrendet. A listán volt mindenféle: származás, politikai nézet, anyagi helyzet, fogyatékosság, szenvedélybetegség, szexuális másság, belső családi problémák, valamelyik családtag bűncselekménye, saját perverziók. Ezekből néhányat kiemeltünk, átértelmeztünk, megbeszéltünk, a sorrenden is változtattunk kicsit. És mindről el tudtuk mondani, hogy ha nem hallgatjuk el őket, hanem ha megosztjuk a problémákat barátainkkal, családtagjainkkal, lelki vezetőnkkel, akkor könnyebb lesz megoldani: egyrészt, mert így kaphatunk külső segítséget, másrészt, mert magunkban tudatosítva a problémát könnyebben keressük a megoldást.

Az ifit kivételesen a templomban fejeztük be, ahol Laura áldást kapott kétéves angliai útjára. Résztvevők voltak: Trudi, Imsi, Dani, Márk, Detre, Márti, Laci, Laura, én, és a végén Csussz és Ricsi is befutott.

Téma: Az élet intim területei: sexualitás

Újra az IFIben

A múltkori alkalommal az Életünk intim kérdései” témában a szexualitásról beszéltünk.
Körülbelül tizennégyen lehettünk, de mivel a beszélgetések fiú, és lányok közt külön zajlottak, ezért kb heten, heten társalogtunk a két körben. A fiúknál Imsi, a lányoknál Márti irányította a beszélgetést. Én mivel a fiú körben beszélgettem, és beépített emberünk nem volt lányoknál ezért, csak erről az oldalról tudok vélekedni.

Péntek este nehéz erről a dologról komolyan beszélni, és mivel idő szűkében is voltunk nem jutottunk túl mélyre ebben a dologban. Kicsit elhülyéskedtük az amúgy fontos témát. Természetesen kulturált keretek közt.

De amondó vagyok, hogy nem ostoba, értelmetlen beszélgetés volt. Hisz mindenki szájából elhangzottak fontos dolgok, és ez kicsit közelebb vitt minket, vagy legalábbis engem, hogy a jövőben egészségesebben szemlélődjek. Bár kicsit felületes maradt a beszélgetés én nagyon jól éreztem magam, hisz hosszú idő után először látogattam meg az IFIt.
 

Bence Zsolt

Téma: Már megint engedjek? Avagy mikor jó és mikor rossz a kompromisszum?

Az ifi ezen a pénteken is, mint mindig este félhétkor kezdődött. Az elején megvolt a szokásos éneklés, ami most is jól bezengte az ifitermet, mivel hárman is gitároztak és ez jó volt. Három éneket is elénekelünk, miután Imsi szokásosan megkezdte a beszélgetést egy rövid imádsággal. Az eredeti tervben az volt, hogy ezen a napon jön Levente Péter, de aztán nem így alakult és ezért volt a mai napi téma az, hogy minden esetben jó-e a kompromisszum. Először is volt egy gyors körkérdés, hogy ki milyen esetekben nem kötne semmi áron kompromisszumot, a „sort” Laci nyitotta meg. Ezek utána mindenki mondott valami, volt aki a családját említett, volt aki a hitben nem ismer kompromisszumot, de voltak olyanok is akik azon a véleményen voltak, hogy először utánanéznek, hogy jó e nekik a kompromisszum és ha igen akkor belemennek, ha nem akkor nem mennek bele én is ezen a véleményen voltam. Miután mindenki elmondta a véleményét utána Imsi rá-rá kérdezett, hogy ki miért gondolkozik úgy. Ezt Laci eléggé „megszenvedte”, mert ő azt mondta, hogy nem ismer kompromisszumot abban, hogy egészséges ételt egyen, szóval ő sose megy Mcdonalsba. Erre persze jöttek olyan érvek, hogyha lesz barátnője, akkor vele kell menni majd, de Laci mindenféle érvekkel  próbálta kimagyarázni magát ami végül sikerrel járt. A többiek is mind elmondhatták véleményüket arról, amit mondtak. Nekem a Laci példája nagyon tetszett, de összességében az összes példa jó volt arra a kérdésre, hogy mikor nem kötnél kompromisszumot. Ezek után volt még egy kérdés, ki az aki könnyen köt kompromisszumot és ki az aki ragaszkodik, ahhoz amit egyszer elhatározott. Azok voltak többségben, akik könnyen kötnek kompromisszumot, én is közéjük tartozom. Az idő nagyon gyorsan eltelt körülbelül másfél órát beszélgettünk, aztán volt az áhitat, amit egy énekkel kezdtünk és több énekkel zártunk. Ezután elimádkoztuk a Miatyánkot és énekeltünk még egy éneket. Miután vége lett a kötött programnak már nem maradtunk játszani, mer kevesen voltunk hozzá, meg nem is nagyon volt kedve senkinek játszani. Szép lassan mindenki elindult haza egy nyugodalmas péntek estére. Összességében jó volt ez az ifióra is csak kár, hogy nagyon kevesen voltunk, remélhetőleg a következő alakalmon már többen leszünk.

Péntek: megérkezés, kipakolás, ismerkedés, játék

Március 25-27-ig került megrendezésre Piliscsabán a gyülekezeti hétvége. Az első nap hatra érkeztek az emberek, majd fél hétkor együtt leültünk vacsorázni. Ezután mindenki elfoglalta a szállását, ezt követően egy közös áhitat következett, amit Imsi tartott a belső szobáról. Az áhitatban beszélt, az életünk porfogóiról erre példának egy személyes élményt hozott fel, arról, hogy miket gyűjtött gyerekkorában, ami csak porfogó volt.

Szombat délelőtt: áhítat, előadás, közös beszélgetés

Mint minden évben ezen a szombaton is az Imsi keltett. Egy finom reggeli után az áhítat következett, amit Iván tartott. Azt hangsúlyozta ki „beszédében”, hogy mielőtt kiadnánk a „lakást” fontos a takarítás. Sőt nem elég csak néhanapján elvégezni a nagytakarítást hanem folyamatosan kell, mert ha sokáig halogatjuk a végén nem fogjuk tudni mit hova rakjunk. Ezt egy példával szemléltette, mikor otthonában megelégelte a rendetlenséget és fiait utasította, hogy rakjanak rendet, fél óra eredménye az volt, hogy legkisebb fia a szoba közepén állva ordított, mert nem tudta hova rakja a ceruzáját…

Kis szünet után egy előadás következett, amit Bolba Márti tartott. Bár kicsit izgult, szerintünk jól sikerült. Az evangélikus spiritualitásról volt szó és a végén még egy videót is megmutatott, amin a 8. kerületi törvény ellen tüntettek (kukázást betiltották). Utána csoportokra bomlottunk, pontosan ötre, volt egy kicsi, akik már az előadás alatt is mással foglalkoztak, és a másik négy az előadásról beszélgetett. Az Ifi-sek, a konfirmandusokkal voltak együtt, mivel kicsit sokan voltunk nem mondanánk beszélgetésnek ezt a fél órácskát inkább körkérdések sorozatának.

Ezek után páran elmentünk sétálni, mivel az idő szép volt. Beszélgettünk, Dínóval, Bence kutyájával játszottunk, de az idő hamar elszállt és vissza kellett jönni ebédelni.

Szombat délután: foci, előadás, beszélgetés, konfisok

Az eredményt már nem tudom, mert annyi gól született, hogy már számolni se lehetett. A játékot 4 óra előtt egy kicsivel befejeztük, mert csoportos beszélgetésre mentünk. Én az újdonsült konfisokkal beszélgettem és próbáltam felkelteni az érdeklődésüket az IFI iránt kisebb-nagyobb sikerrel. A felnőttek is csoportos beszélgetésen vettek részt. Este 6 órakor vacsoráztunk és tudtuk meg az este többi programját. Lehetett egy filmet megnézni vagy beugró nevű rögtönző játékon részt venni. Ezután még játszottunk a korom sötétben fogocska-bújocskát. Ez körübelül 24:00 tartott utána még kisebb rosszalkodásokat követően ágyba dőltünk. Az éjszaka sokak bánatára előre kellett állítani az órát egy órával.

Az óraátállítás miatt mindenki fáradt volt, de sikerült a vasárnapot is időben elkezdeni (már akinek). A reggeli alatt már elkezdtük az elköszönést egymástól. Reggeli után közösen beültünk a Piliscsabaiakkal egy Istentiszteletre, amit Ismi tartott. Úrvacsorát is  vettünk. Ezután már mindenki pakolt, várta az ebédet és az indulást. Miután a dolgok nagyrészét bepakoltuk pár fiú még kiment focizni, és egy vicces fenékberúgós játékot játszottak. Amikor megszólalt az ebédet jelző harang mind beballagtunk, és megebédeltünk. Jóllakottan összeszedtük a maradék cuccunkat, és vártunk az indulást Haza.

Több kép picasan: https://picasaweb.google.com/budavarifi/Piliscsaba2011032527

Téma: Élj a mának, vagy tervezd a holnapot?

Múlt pénteken a jövőtervezésről beszéltünk. Vajon gondolunk-e a hétköznapokban arra, hogy milyen lesz az életünk, ha már dolgozunk, családunk lesz, hogyan érhetnénk el ezeket, mit kell tennünk céljaink eléréséért? És vajon számít-e minden döntésünk, befolyásolja-e a jövőnket az, hogy milyen utat választunk?

Mint ahogyan megállapodtunk, életünk minden döntése újabb és újabb ágára sodor annak a "folyónak", amin haladunk a "tenger" felé. De vajon mi a tenger? Az életünk vége? A boldogság? Ebben már nem sikerül megegyeznünk (legalábbis addig nem, amíg én ott voltam, mivel korábban el kellett mennem). Kíváncsian várjuk a folytatást és az okos hozzászólásokat!

Téma: Önállóság. Függő függetlenség vagy független függőség?

Ez alkalommal a függetlenség, az önállóság volt a beszélgetésünk témája. Nem a megszokott termünkben, kissé szűkösebben (talán meghittebben…?) indult el a gondolatok felvetése. Már az első fontosabb kérdésnél problémát jelentett, hogy egyáltalán mi a függetlenség és a függőség határa? Elegendő az ötletet nekünk kitalálni, vagy az ötlet véghezvitelében egyedül helytállni, esetleg az eredményt egyedül uralni? Ilyen elvont fogalom határait feszegettük.
Kellemes társaságban csak úgy repül az idő, a téma hozzánk pedig nagyon közel áll – sokunk épp az önállósodás küszöbén áll, vannak, akik már vágynak rá, hogy kitörhessenek, sokan azonban még inkább maradnának a meleg szülői fészekben. A körülbelül másfél-két órás beszélgetést közös énekléssel kereteztük, majd a végén egy rövid áhítattal zárult az alkalom. A Miatyánk elimádkozása után még sokan maradtunk kötetlen beszélgetésre, a rég látottakkal való találkozás örömére (is).
Szép lassan mindenki hazafelé vette az irányt egy újabb békés péntek esti beszélgetés után.

Ezen az estén két rádiós híresség, Lengyel Anna és férje voltak a vendégeink. Mindketten a Kossuth Rádió szerkesztőiként dolgoztak nyugdíjba vonulásukig. Lengyel Anna jelenleg a Déli Egyházkerület felügyelője, vagyis egyházunknak is aktív tagja.

Beszélgetésünk központi témája az volt, hogy hogyan lehetett a múlt és a jelenlegi rendszerben vallásos értékeket is „belecsempészni” a közmédiába? Nem mindig volt ugyanis könnyű dolga Lengyel Annának és férjének a Rádióban hívő emberként. Ennek a kihívásnak legjobban az „Egy csepp emberség” című reggeli kétperces műsorfolyamukkal tudtak megfelelni, ahol közismert és kevésbé ismert embereket kérdeztek arról, hogy mit tartanak fontosnak az életükben? Ezek a személyes hitvallások olyan példátlan sikerrel futottak, hogy a Kossuth Rádió hallgatottsága ezekben a percekben elérte a másfél milliós számot!

 Mégis, néhány év múltán kikerült az adásból ez a műsor. Hogy miért? Mert már túl nagy volt a feszültség a Rádió eme két percének értéktelítettsége és a maradék 23 óra 58 perc színvonaltalansága között. Kezdett kínossá válni ez a kontraszt – fogalmazott Lengyel Anna. De nem csupán ők beszéltek életük élményeiről, hanem minket is megkérdeztek például rádiózási szokásainkról, vagy arról, hogy mi milyen műsorokat alkotnánk ha szerkesztők lennénk? Valódi párbeszéd alakult ki, azt hiszem ők is és mi is jól érezhettük magunkat.

Személy szerint nekem nagy élményt jelentett ez a társalgás, mert éreztem, hogy őszintén kíváncsiak az én véleményemre is, és még egyet is értettek vele. Érdekes emberekkel foglalkozó sorozatunk folytatódni fog, terveink szerint a legendás rockopera-író, Szörényi Levente is a vendégünk lesz a félév során.

 Kövecses László